e-mail: info@bife.hu

Bozsóki Tamás


Feladatlap fordítóként még önkéntesként kezdett el foglalkozni a Bibliai Felfedezővel. Később az akkori koordinátor mellett segítőként, majd a magyar feladatlapok dizájnszerkesztőjeként dolgozott főállású munkája mellett. 2011 óta a BES támogatása mellett kizárólag a feladatlapok dizájn-szerkesztésével foglalkozik különböző nyelveken. A magyar mellett a francia, német, albán, török, szuahéli, amhara, perzsa, kínai, arab és más számos - összesen közel 20 - nyelven a feladatlapok és füzetek tördelő-szerkesztése a fő feladata. Emellett alkalmanként segít más nyelvterületen a szerkesztési munka beindításában illetve a magyar honlap készítője és karbantartója. Tagja a BES kuratóriuma mellett megalakult Tanácsadói Csoportnak.

Szüleivel a budapesti Keresztyén Testvérgyülekezetbe járt, ott fogadta el gyermekként az Úr Jézust személyes megváltójának. Nős, három felnőtt gyerekük és egy unokájuk van. Jelenleg az Újpesti Baptista Gyülekezetbe járnak. Korábbi gyülekezetében a serdülők tanításával foglalkozott és közöttük is használták a feladatlapokat - otthon kitöltendő „házi feladatként”. A Magyar Evangéliumi Börtönmisszió keretében külföldi állampolgárságú fogvatartottak között végzett szolgálatot időszakosan. Mérnöki diplomája mellé megszerezte a Baptista Teológia Mesterképzésén a hitoktatói képesítést is.